Tűz és víz, avagy a szexualitás a párkapcsolatban
Sokféle dinamika van egy párkapcsolatban. Hogy mitől lesz jó, vagy esetleg rosszabb egy kapcsolat, az egy nehéz kérdés, ugyan úgy, mint az, hogy mitől lankad a kedv a szex kapcsán, és ezek után hogyan találhat egymásra vágy és szeretet ismét…
Hogyan hathat az aktív szex a kapcsolatban, vagy épp annak a hiánya?
Sokat beszélgetek emberekkel, és az a tapasztalatom, hogy két nagyobb táborra lehet osztani a témában hallgatott személyeket. Az egyik tábor arra panaszkodik, hogy nem elegendő számára az, amit partnerétől kap szexuális értelemben, a másik tábor pedig azt az álláspontot képviseli, hogy terhes számára az, amit partnere várna tőle. Nehéz megtalálni az egyensúlyt abban az esetben, ha egyébként, talán minden jó lenne, kivéve az eltérő szexuális igényszint. Láttunk már olyat, hogy egy férfi fellépésében erősen megjelent a férfierő, de az ágyban nővé vált, félénk és megadó attitűdöt képviselt. A nő ekkor azt gondolja, hogy nem tudja megélni a saját nőiességét szex közben, amire nagy szüksége lenne, és nehezen tudja fenntartani az érdeklődését, vágyát a másik fél irányába. És ezt a jelenetet fordítva is leírhatnám, az eredménye ugyan az…
Másik gyakori probléma a mennyiségből fakadó különbségek. A „Jaj, most fáradt vagyok”, „Nézzünk ma is egy filmet inkább” jellegű kijelentésekkor tudatjuk párunkkal, hogy „áááá, ma sem lesz szex Édesem.” Mint mindennek, az éremnek, is két oldala van, azonban fontos, hogy a személy, akinek a szexuális étvágya nagyobb, kidolgozzon egy olyan stratégiát, amelynek során „a szexuális vágyai kielégítést nyerhetnek, míg a másik félnek is szüksége van egy olyan stratégiára a saját vágyainak kielégítése érdekében, amelyet nem érez megadásnak vagy kényszernek.” Veszélyes játék ez, ugyanis elmehet a kedvük az intimitástól, hiszen nem azt kapjuk, amire valójában vágyunk.
Ez egy ördögi kör, és nehéz okosnak lenni a témában, azonban a fentebb kiemelt „talán” szónak nagy jelentőséget tulajdonítok. Ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk a párhuzamot a szexuális együttlétek minősége/mennyiséges, és a konfliktusok gyakorisága között. A minőségi szexualitás közelebb hozza a két személyt egymáshoz lelkileg, és a lelki közelség talán a legfontosabb hosszútávon egy kapcsolatban. Sokan ott hibázunk, hogy a kapcsolatban, az egyik fél nem elégedett titokban, vagy nyíltan a szeretkezés hőfokával vagy minőségével, ami azt eredményezi, hogy neheztelünk párunkra és a lelkesedésünk csökkenőágba kerül a közös élet más területén is. A témát érintő kommunikációs nehézségek sem könnyíti meg a dolgunkat. Hiszem, hogy a nyílt kommunikáció lehet az egyetlen kulcs a harmónia felé. Ha ezt elfogadjuk, és merünk őszinték lenni magunkkal és társunkkal, akkor ezek a folyamatok generálják egymást, és utat mutathatnak egy kiegyensúlyozott kapcsolat felé.
Fontos, hogy elkezdjünk felhagyni eddigi szokásainkkal és megtenni az első lépést még ma a boldogabb életért! Ha úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a jelenlegi élethelyzeteddel, fordulj hozzám bizalommal a kapcsolat menüpontban található elérhetőségek egyikén.
Ha tetszett a cikk és érdekesnek találtad, oszd meg ismerőseiddel is! Ha felmerült bármilyen kérdésed a témával kapcsolatban, írj nekem egy üzenetet az info@yellowpillowcoaching.hu email címre, és néhány napon belül válaszolok